2018. aug 05.

A robotok mellettünk fognak dolgozni

írta: acsakiattila
A robotok mellettünk fognak dolgozni

Egy felsővezetőkre kiterjedő globális vizsgálat próbálja megcáfolni azt az állítást, miszerint a mesterséges intelligencia elterjedése miatt durva elbocsájtások várhatóak. A robotok kiegészítik majd az emberi munkaerőt. Így tehát a gép és az ember együtt dolgozik majd, amiben viszont óriási bizniszt látok. A munkaerő mesterséges intelligenciával kapcsolatos továbbképzése, jól hangzik! Nem?

robots_3.jpg

A Willis Towers Watson által végzett felmérés szerint a robotok nem behelyettesíti és felváltja, hanem kiegészíti az emberi teljesítőképességet és javítja a hatékonyságot. A nem alkalmazottal végzett munka azaz a szabadúszók ideiglenes foglalkoztatása nagyobb szerepet kaphat majd a jövőben. 

Több tévhitet is megcáfol a vizsgálat. 

Nem csak költségcsökkentés

Az automatizálás alatt a szellemi munka mesterséges intelligenciájával és a fizikai munka robotokkal való elvégzését értjük. Kiderült, hogy a válaszadó menedzserek 57 százaléka szerint a cégek nem csak arra fogják használni az AI-t, hogy csökkentség a működési költségeiket, hanem kiegészítsék az emberi teljesítőképességet és tovább növeljék a hatékonyságot. Továbbá 24 szálakékuk érezte úgy, hogy az automatizáció célja csak a költségcsökkentés, és 15 százalékuk látta az emberi hibalehetőség teljes kiiktatását elsődleges célnak.

Nem csak az IT

A robotizáció nem csak az IT-feladatok megoldásában fogják majd bevetni. A válaszolók közel 60 százaléka szerint az algoritmusok a munkaszervezést és a cégvezetést is forradalmasítani fogják. A társaságok nagy része viszont nincs felkészülve erre az átalakulásra. Csak a megkérdezettek 5 százaléka válaszolta azt, hogy fel van készülve a kívhásokra. 

1433260592-pushbot-2.gif

Nem veszi el a munkánkat

A vezetők úgy látják, hogy az automatizáció és az emberi elme kombinálása nem kizárólag elbocsátásokhoz vezet. A vállalatoknál a megtartott dolgozóknak meg kell tanulniuk használni az automatizált funkciókat a gépeken, és új módon együttműködni a kollégákkal is. Itt jön képbe, hogy új digitális készségeket kell megtanulni, és ezek tanítása nagy biznisz lesz hamarosan. A cégek viszont tisztában vannak azzal, hogy ezekért a kompetenciákért több fizetést kell adniuk a munkavállalóknak. 

Szabadúszók is megbízhatóak

A válaszadók közel 19 százaléka szerint már most is úgy tapasztalja a cégében, hogy a robotizáció eddig véghez vitt teljesítménye lehetővé teszi számukra, hogy több nem teljes munkaidős személyt foglalkoztasson. Az ilyen dolgozók aránya várhatóan közel 50 százalékkal fog emelkedni a cégeknél 2021-ig. 

Már most el kell kezdeni a felkészülést!

  • A cégek a következőképpen tudnak felkészülni a robotokra és emiatt az átalakuló munkavégzésre:
  • Teljesen lebontani a jelenlegi munkaköröket, hogy tisztán lássák az apró feladatokat, amikből összeáll a munkakör.
  • Megállapítani, hogy a feladatok melyik részénél lehet az automatizációt részben vagy teljes egészében bevezetni.
  • Új feladatokat osztani azoknak a dolgozóknak, akiknek csökkent a munkájuk, vagy bizonyos dolgokat átcsoportosítani
  • Bővíteni a digitális ismereteiket, hogy majd együtt tudjanak működni a munkavállalókat az automatizált feladatokat végző robotokkal. Például: egy értékesítéssel foglalkozó kollégánál elengedhetetlen, hogy ne értsen valamilyen szinte a mesterséges intelligenciához, ami bizonyos feladatokat majd átvesz tőle. 

giphy.gif

A legtöbb cég képtelen lesz saját maga megoldani a továbbképzést, ha nem fordul egy alvállalkozóhoz. Biztosan nagy üzlet lesz a továbbképzés a jövőben, legyen szó online tréningről vagy személyes képzésről. Olyan menedzsereket igényelnek majd az új üzletvitelek, akik megértik és átlátják majd az átalakuló munkafolyamatokat, és ennek tükrében tudják majd biztosítani a dolgozóinak a foglalkoztatást. 

Szólj hozzá

web döntés digitális business adat technológia mesterséges smart dolgok csapat vállalkozás mesterséges intelligencia munkatársak távmunka alkalmazások munkahely digitalizáció vezetők munkahelyek digitalizálás 2018 digitális világ automatizáció új munkahelyek USA Budapest UK Mi MI digitálisvilág digitalizált világ digitális megoldások döntésfolyamat digitális gondolkodás digitális készségek digitális tudás proficsapat customer serivce