2019. jan 10.

5 technológiai trend, amely meghatározó lesz 2019-ben

írta: acsakiattila
5 technológiai trend, amely meghatározó lesz 2019-ben

2019.január 10-én Európa Rádióban beszéltem arról, hogy 2019-ben milyen technológai trendek lesznek a legmeghatározóbbak a saját előrejelzésem szerint. Amennyiben lemaradtál volna az interjúról, akkor itt visszahallgathatod. Lentebb pedig elolvashatod, hogy mire számíthatunk 2019-ben véleményem szerint. 

smart-city-in-urban-picture-id925332850_thumb800.jpg

Mesterséges intelligencia, robotok

Senki sem fog meglepődni, hogy ebben az évben is a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás, és a robotizáció továbbra is meghatározó téma marad a cégek életében 2019-ben. Továbbra is azokon a területeken lehet majd a legnagyobb hatást elérni, ahol az ügyfélélmény és a termelékenység tovább javítható az AI és a robotok segítségével.

Az intelligens városok (smart city)

2019-ben is a városok tovább okosodhatnak, még több szenzorral bővülhetnek majd az infrastruktúrák. Ezek a fejlesztések érinthetik majd a közüzemi, közlekedési és környezetvédelmi területeket, amelynek köszönhetően majd a mindennapi életünkben is érezhetjük az előnyöket, és a valódi eredményeket. 

5G

Késleltetés nélküli, villámgyors és folyamatosan rendelkezésre álló kapcsolatról van szó, amely robotokat és gyártósorokat tud kiszolgálni, képes biztonságosan információval ellátni a földön, vízen és levegőben közlekedő járműveket, prediktíven felkészíteni magát egy-egy nagyobb terhelésre, vagy autonóm módon kijavítani a saját hibáit. 2019-ben pedig megérkezhetnek az első 5G-s chippel felszerelt telefonok is. 

loT

Az okoskenyérpirító, az internethez kapcsolódó lázmérő és a kutyák számára fejlesztett fitnesznyakörv csak néhány példa a mindennapi, néha értelmetlennek látszó dolog közül, amelyek a webhez kapcsolódva részét képezik az úgynevezett Dolgok Internetének (Internet of Things, loT). A világhálóra csatlakozó gépek és tárgyak akár a negyedik ipari forradalmat is elhozhatják a gyárakban, és szakemberek szerint 2020-ra a cégek fele építi majd bele munkafolyamataiba az IoT-t. 

lead_800x450-3.jpg

Önvezető autók

Már a 2018-as év is sok változást és fejlődést hozott az autonóm közlekedésben, a következő évben azonban még nagyobb változásokra lehet számítani. Az automatizált vezetési technológiákban az eddig töretlen optimizmust a márciusi Uber baleset után, talán jóval reálisabb célkitűzések váltották fel, a biztonság és a biztonságos tesztelés még erősebb ösztönzőkre talált. Nemcsak szerte a világban, de Magyarországon is gyorsan haladnak az önvezető technológiához kapcsolódó projektek, a kérdés csupán az, hogy a 2019-es évben vajon sikerül-e a számos iparági szereplő céljait, vagy előrehaladását összeegyeztetni a többiekével, vagy marad ilyen töredezett, és szerteágazó az autonóm közlekedés. 

Szólj hozzá

munka magyar magyarország robot online forradalom fejlesztés egészségügy elemzés fejlődés technológia fejlesztők vállalkozás ekereskedelem robotok növekedés digitalizáció platform digitalizálás lot digitális világ smartcity automatizáció 5g Magyarország Internet of Things digitalmarketing digitálisgonolkodás digitalizált világ digitális megoldások dolgokinternete digitális készségek technológiaitrendek