2018. júl 24.

Digitális készségek nélkül lemaradunk

írta: acsakiattila
Digitális készségek nélkül lemaradunk

Digitális készségek fontossága napjainkban elengedhetetlen. Legutóbbi cikkemben az önfejlesztés fontosságáról írtam, ha lemaradtál volna róla ITT bepótolhatod. A hozzászólásokat elolvasva pedig arra jöttem rá, hogy sokan még nem látjuk be azt, hogy miért lenne fontos a digitális készségeinket folyamatosan fejleszteni, bővíteni. 

 education.jpg

Azt látom, hogy a legtöbb digitális újítás éppen az érdeklődésünket tartja szem előtt, és az adatokra való éhségünk csillapítását szolgálta. Egy biztos, több adatra van szükségünk, és ezt bárhol bármikor szeretnénk elérni. Nem szeretjük már a kötöttségeket, hiszen bárhol és bármikor szeretnénk elérni a bennünket érdeklő tartalmat. 

Az alábbi három szó, ami meghatározza a jelenünket és a jövőnket is: tartalom, közösség, mobilitás. 

Ezzel a három szóval mindenhol találkozunk. Otthon, munkahelyen, iskolában. A digitalizáció tehát hosszútávon óriási változást hoz majd, hiszen a tudás megszerzése nem kötődik majd egyetlen egy intézményhez, törvénybe foglalt képzéshez, társadalmi réteghez. Az online tudás megosztása bárki számára elérhető, így a technológiai forradalom nagyban segíti majd a társadalmi mobilitást. Magyarországon is hamarosan elérhetünk oda, hogy a fiatalokat sokkal inkább projekt alapon fogják foglalkoztatni. Később pedig nem csak munkahelyet, de egyszerűen válthatunk majd foglalkozást is, hiszen az online edukáció folyamatosan teret hódít magának. 

50616-digitalis_tanulas.jpg

Ahhoz, hogy ennek a digitális jelennek a részesei lehessünk, saját magunknak kell változtatni. Nyitottan, rugalmasan kell állnunk az új megoldásokhoz, és folyamatosan fejleszteni kell digitális tudásunkat. Cégek, nagyvállalatok is még inkább megkövetelik a digitális készségeket, hiszen lassan nincs olyan terület, ahol ne számítógéppel dolgoznánk. A digitális készség lassan alap munkafeltétellé válik, úgy, mint most bármilyen végzettség. 

Már a jövő sem a régi" - Yogi Berra

Az biztos, hogy a világ digitális átalakulása megállíthatatlan, és egyelőre nehéz megmondani, pontosan milyen változásokat hoz magával. Egyet tehetünk, nyitottnak kell lennünk, hiszen rajtunk múlik, hogy felülünk-e a digitális vonatra, vagy örökre lemaradunk. 

Szólj hozzá

mobil jövő multi munka web üzlet magyar magyarország robot online online kereskedelem forradalom fejlesztés fejlődés technológia smart vállalkozás jelen munkahely növekedés digitalizáció platform digitalizálás önfejlesztés netezés digitális világ új munkahelyek Magyarország digitálisgonolkodás digitalizált világ digitális megoldások digitális gondolkodás digitális készségek digitális tudás